1949elotti_gimikp.jpg
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

 

schnbrunni kastly tlen
Advent Schönbrunnban
Idén 12. alkalommal látogattunk el az egykori császárvárosba, Bécsbe. Maroknyi kis csapatunk korán kelt, hogy az adventi tömeggel felvéve a versenyt, eljusson Schönbrunnba, a Habsburgok nyári rezidenciájára. 
A kastély bejáratát övező obeliszkek már messziről integettek nekünk, és mikor odaértünk, a tömeg ellenére is magával ragadott minket az impozáns látvány. A kinyomtatott térkép méreteihez képest óriásinak tűnt a kastély előtti belső udvar. Itt kapott helyet az óriási fenyő és körülötte mint kis gombák az adventi vásár standjainak sora. A belvárosból ismert vásári termékek helyett, itt igazi kézműves termékek sorakoztak a standokon. Méhviasz gyertyák, levendulát rejtő kis hímzett zsákocskák, fa és fém kézműves játékok, merített papírok, varrónők remekei, üveggömbök, karácsonyfadíszek minden színben és formában….
Miután a szemünk jóllakott a látvánnyal, az orrunkat fenséges illatok csábították. Kinderpunch, Glühwein, Germknödel, Bretzeln… megannyi helyi specialitás, melyet muszáj megkóstolni. 
Mikor már az adventi vásár minden szolgáltatását kipróbáltuk, következett a séta a kastélyban. A Grand Tour 20 csodálatos termén sétáltunk át fülünkhöz tartva az audio guide-t. Ez az eszköz lehetővé teszi, hogy mindenki elmélyüljön a látványban, és közben hallja a legfontosabb információkat. 
Viccesnek tűnt Ferenc József angol wc-je, de elcsodálkoztunk a császár ágyának egyszerűségén, elálmodoztunk Sissi fésülködő szobájában, vajon, hogyan érezte magát a törékeny császárnő ennyi pompa közepette. Rácsodálkoztunk Mária Terézia gyermekeinek portréira, milyen csinos és egészséges piros pozsgásnak ábrázolta őket a festő. Mikor már épp belemerültünk a sok szépség megtekintésébe, vége is lett a túránknak. 
A délutánt a hatalmas park bebarangolásával töltöttük. Felsétáltunk a gloriettehez, megnéztük a Neptun kutat, a Pálmaházat. Gyönyörködtünk a geometrikus formájú bokrok, vigyázban álló formára nyírt fák, szökőkutak látványában. A már téli álmát alvó kert még így is gyönyörű volt. Ha így szépnek látjuk a fakó zöldeket és élénk barnákat, milyen lehet a park tavasszal? Úgy döntöttünk megnézzük. 
A nap utolsó sugaraival együtt búcsúztunk el a kastélytól és a várostól. Azt hiszem, így egy héttel karácsony előtt, igazi ünnepi hangulatba kerültünk. Bécs  - a turista tömegek ellenére is – mindig is egy csoda marad számunkra, mely minden évben hívogat…
Kiss Erika
Néhány kép a hangulat kedvéért:
 

 

Címünk: 2300 Ráckeve, Kossuth Lajos u. 82.

Igazgatóhelyettes 1. Matics Istvánné

Igazgatóhelyettes 2. Dr Balogh Lászlóné

Gimnázium e-mail címe: titkarsag@rag.edu.hu

Telefon: 24/519-050, mobiltelefonszám: 30/453-4106

Adatvédelmi tisztviselő:

Konkolyné dr. Ficzkó-Juhász Bernadett Ivett

e-mail: bernadett.ficzko-juhasz.konkolyne@kk.gov.hu

Fenntartó, működtető

SZIGETSZENTMIKLOS 3