PÁLYAORIENTÁCIÓS NAP 2022

 

pályaorientáció
 
Szokatlan időpontban, március 26-án rendeztük meg rendhagyó pályaorientációs napunkat.
Célunk az volt, hogy minden évfolyam számára tudjunk valami értékes információt adni.
A 7. osztályunk szociálpedagógus segítségével saját közösségét és önismeretét fejlesztette.
8. osztályunk pszichológus segítségével ismerkedett a szakmákhoz kapcsolódó képességekkel.
9-11. évfolyamos osztályaink 1-2 éve végzett volt ADY-sok előadásaiból szerezhettek információt a felsőoktatási lét rejtelmeiről, tipikus és atipikus továbbtanulási mintákról.
12. évfolyamos tanulóink számára az érettségi felkészülést támogatták kollégáink.
A visszajelzések pozitívak, mindenki valamit hazavitt a képzeletbeli tarisznyájába: tudást,  megerősítést, új utak lehetőségét, motivációt, kételyeket, új ismeretségeket …)
Nagyon szépen köszönjük a lelkes előadók (38 volt diákunk, iskolapszichológusunk, iskolai szociális segítőnk) valamint a kollégák  munkáját, Molnárné Eckrich Gabriella  és Baranyi Ágota tanárnőknek azt, hogy megszervezték és összefogták a programot, és Molnár László intézményvezetőnek a vendéglátás biztosítását.
plyao

 

Bővebb tájékoztató a táblázatra kattintva érhető el:felvételi2021kicsi
pályaorientáció
Ebben a tanévben november 10-e a pályaorientációról szólt iskolánkban.
Olyan programot próbáltunk összeállítani, amiben a legfiatalabb és a legidősebb diákjaink is megtalálhatták a lehetőséget a fejlődésre.
A 7.a  és 8.a osztály számára önismereti foglalkozást szerveztek a Pedagógiai Szakszolgálat pszichológusai.
A 9-12. évfolyam számára pedig egy workshop került megrendezésre, melyet minden osztály számára színesített egy-egy interaktív foglalkozás.  
Molnárné Eckrich Gabriella tanárnő beszámolóját itt olvashatják:

 

 


Címünk: 2300 Ráckeve, Kossuth Lajos u. 82.

Igazgatóhelyettes 1. Matics Istvánné

Igazgatóhelyettes 2. Dr Balogh Lászlóné

Gimnázium e-mail címe: titkarsag@rag.edu.hu

Telefon: 24/519-050, mobiltelefonszám: 30/453-4106

Adatvédelmi tisztviselő:

Konkolyné dr. Ficzkó-Juhász Bernadett Ivett

e-mail: bernadett.ficzko-juhasz.konkolyne@kk.gov.hu

Fenntartó, működtető

SZIGETSZENTMIKLOS 3