1949elotti_gimikp.jpg
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

Március 15.

 

marc15 háttér2 „Szabadság, szerelem”

 

A forradalom és szabadságharc 170. évfordulójára

Idén különösen nagy izgalommal készültünk a március 15-i megemlékezésünkre, hiszen ünnepi műsorunkat a mai napon Ráckeve város polgárainak is előadtuk iskolánk bejáratánál.
Az ünnepi műsor gerincét a két költőóriás, Petőfi Sándor és Arany János levelezése adta, a forgatókönyvíró és rendező, Pádárné Verbanics Tünde tanárnő az eredeti levelek szövegeire építette fel az előadást. A megható és humoros levelek mellett a két költő verseket is küldött egymásnak, melyeket iskolánk diákjai mozgalmasan, színesen keltettek életre. Az előadást még szívmelengetőbbé tették a szép dal- és táncbetétek, valamint Mihó Emese népi hegedűjátéka.
A megemlékezés nem lett volna teljes Bálint Hajnalka tanárnő munkája nélkül, aki a dalokat gyakorolta a szólistákkal és az adys kórussal, és köszönjük Gencsi Anita tánckoreográfiáját és Mikoláné Kiss Tünde és diákjai csodás dekorációit is. 
A városi ünnepi beszéd és megemlékezés sokak visszajelzése szerint szép és méltóságteljes volt, ezt követően pedig megkoszorúzták a hősök emlékművét.

2018. március 15-i műsor szereplői

Köszönjük az Ács Károly Művelődési ház részéről kapott segítséget, a profi hangosítást és a korhű ruhákat.

 

 

Címünk: 2300 Ráckeve, Kossuth Lajos u. 82.

Igazgatóhelyettes 1. Matics Istvánné

Igazgatóhelyettes 2. Dr Balogh Lászlóné

Gimnázium e-mail címe: titkarsag@rag.edu.hu

Telefon: 24/519-050, mobiltelefonszám: 30/453-4106

Adatvédelmi tisztviselő:

Konkolyné dr. Ficzkó-Juhász Bernadett Ivett

e-mail: bernadett.ficzko-juhasz.konkolyne@kk.gov.hu

Fenntartó, működtető

SZIGETSZENTMIKLOS 3