1949elotti_gimikp.jpg
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

Egységben az erő - a 12.b osztály búcsúajándéka

 

 fest5


A 12. b osztály négy éven át lakott a B épület kicsit sötét, kicsit hűvös termében.
Az osztály búcsúajándéka a remélhetőleg szép és eredményes érettségi mellett az volt,
hogy vállalták,  kifestik az osztálytermet.

Így az írásbeli vizsgák után, de még a szóbelik előtt
egy napos péntek és szombati napon nekilátott a lelkes csapatunk a munkának.
Már az előkészületek is izgalmasak voltak, hiszen a terem a földrajz szertár is egyben,
így mondhatjuk "hegyeket kellett megmozgatni" - azaz a kőzeteket kipakolni, hogy festeni lehessen.
Ebben a 11. évfolyam tagjai is a segítségünkre voltak.
A pénteki festéskor sokan megnézték, hogy megy a munka és mindenki segíteni akart.

A nap sárga terem lassan fehérré változott, s persze a fiatalok ruhája, karja is "véletlenül" fehér lett.
Jó buli ez a festés.

A festékekért köszönjük szépen Mikola Bence támogatását,
a festő kelléket pedig a Csömöri János ajánlotta fel a csapatnak.
A "munkás fiúk" uzsonnájáról pedig Kiss Erika gondoskodott.

Azt hiszem ezzel a 12. b osztály itt hagyta a kézjegyét az iskolában.
Kiss Erika 
osztályfőnök

 

Címünk: 2300 Ráckeve, Kossuth Lajos u. 82.

Igazgatóhelyettes 1. Matics Istvánné

Igazgatóhelyettes 2. Dr Balogh Lászlóné

Gimnázium e-mail címe: titkarsag@rag.edu.hu

Telefon: 24/519-050, mobiltelefonszám: 30/453-4106

Adatvédelmi tisztviselő:

Konkolyné dr. Ficzkó-Juhász Bernadett Ivett

e-mail: bernadett.ficzko-juhasz.konkolyne@kk.gov.hu

Fenntartó, működtető

SZIGETSZENTMIKLOS 3